Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pár programozó koponya

Pár koponya, akiknek sokat köszönhetünk :)

Ada Lovelace (1815-1852) írta meg a világ első zámítgépes programját 1843-ban.

Grace Hopper (1906-1992) alkotta meg az első olyan fordítóprogramot, amely képes egy emberek által is olvasható kódot számítógéppes kóddá alakítani.

Alan Turing (1912-1954) matematikus fektette le a modern számítástechnika alapjait.

Tim Berners-Lee (1955-) informatikus, fejlesztette ki a a világhálót és a HTML programozási nyelvet.

Bill Gates (1955-) és Paul Allen (1953-) alapította meg a Microsoft számítógépes céget, és ők hozták létre a Microsoft Windows operációs rendszert.

Berdan Eich (1961-) hozta létre a JavaScript programozási nyelvet.

Larry Page (1973-) és Sergey Brin (1973-) informatikusok és egyben internetes vállalkozók. Ők Google keresőmotor alapítói.

Markus Persson (1979-) egy számítógépes játékokkal foglalkozó programozó. Ő alkotta meg a Minecraftot (26.95 USD).

Mark Zuckerberg (1984-) programozó és internetes vállalkozó, eki egyben a Facebook egyik alpító atya is egyben (bár mostanában sok felfordulást okozot).

Ha tetszett és szeretnél még hasonlót -> írd meg kommentben, és remélem tetszett.

 2
Tovább

Válasszunk nyelvet programozáshoz

Ha elkezdünk programozni talán az egyik legfontosabb dolog, hogy kiválasszuk a számunkra legmegfelelőbb nyelvet.

De előtte álljunk meg egy percre, vegyünk egy nagy levegőt, és emlékezzünk meg Luke Perry-re (1966-2019), aki kedden (03.04.) meghalt, masszív sztrókban. A Beverly Hills, 90210; Riverdale; Az 5-dik elem; Szerelem a paradicsomban, és még számos filmben/sorozatban játszott (így ismerősebb, nem?). Nagyszerű ember, apa, és színész volt. Nyugodjon békében!

Most, hogy megemlékeztünk, kezdhetjük is!

python

Ez a személyes kedvencem, és ezt tudom ajánlani minden kezdőnek (és haladónak is). De miért is? Nincsenek benne nehéz program kombinációk (mint mondjuk a C++-ban) angolul van minden (vagyis csak értelmes angol szavak, nincsenek kombinációk. Megtudsz benne adni osztályokat, függvényeket... Van pár Pythonos jelölés, de, ha azokat tudod "nyert ügyed" van. Kötött (meg van adva előre, hogy mit csináljon, és csak azt), és aktív (input-output (az inputból érkező adatoktól változik az output)) programozáshoz ajánlom, designer programozást szerintem nem lehet benne végre hajtani. Szóval python, ha az "alapokat" szeretnéd tudni programozni, de ne becsüld alá, mert többet tud, mint amennyit most kiolvasol a leírásomból - zárójel bezár.

HTML, CSS, JavaScript

HTML: Erre azt tudom mondani, hogy egyszerű, de nehezebb, mint a python. Mivel a HTML-ben is egy-két HTML jelölés van, de többségben angolul van. Ezt használják weblapok létre hozására, itt lehet beilleszteni szöveget, képet, és videót, illetve tagolhatod sorokba, bekezdésekbe. 

CSS: Ez a HTML-el együtt működve teszi csinosabbá a weblapot. A színek, betűtípus, szöveg -és kép elrendezés, és méret változtatásáért felel (ugyanis erre a HTML nem képes). Szóval ezt mondanám a "designer" nyelvnek.

JavaScript: Ezzel tudod interaktívvá tenni a honlapodat, mert, ha csak HTML-t és CSS-t használnál, a felhasználó egy igen jól kinéző, ám unalmas honlapot találna. Ugyanis JS-sel tudod elérni, hogy ha rákkatint mondjuk egy gombra az működjn, vagy értesítések jelenjenek meg.

Ezt a 3-at szerintem egybe érdemes megtanulni (HTML- létre hozás, CSS- design, JavaScript- aktívitás), ugyanis egymást egészítik ki.

C és C++

Hát hmmm... Ez a két nyelv eléggé nehéz, mivel nagyon sok "C/C++-os jelölés" van bennük, de van, amikor nem angolul van a program. De megéri megtanulni őket, ugyanis ezt használjuk operációs rendszerek írásához. Igen az IOS-t, vagy a Windowst is ezekkel írták (meg az Androidot, és a Linuxot is, de nem baj). Ezek előtt mindenképp ajánlom, hogy tanulj meg valami egyszerűbben programozni (én a python-t ajánlom).

Ennyi is lenne remélem tudtam segíteni (akár egy picit is).

Ha már ezt olvasod ez is érdekelhet: Hogyan tanulj programozni?

 3
Tovább

Hogyan tanulj programozni?

Mindig is programozó (és designer) akartan lenni, szóval saját bőrön tapasztaltam, milyen módszer hatékony és milyen nem a programozás tanulásra. De mielőtt neki vágsz fontos, hogy válassz nyelvet (erről legközelebb).

Videóval

Sokan mondják, hogy milyen jó, hasznos, és fantasztikus, de nem, lehet, hogy olcsó, de utána 1-2 óráig tudod, de utána semmi. Kiegészítőnek viszont jó, ha valamit nagyon nem értesz, vagy semmikép nem megy, de hogy csak, ilyenből tanulj az nem működik.

Web suli

Ez egy jó megoldás lehet, de ehhez nagyon nagy önszorgalom kell. Szerintem itt a fizetősek nem ajánlottak, de a W3Schools-t tudom ajánlani, itt egyszerű feladatokkal, leírásokkal, és példákkal alap fokon megtudsz tanulni több nyelvben is programozni, de magas fokhoz nem elég.

Könyv

Ugye van az 500 oldalas fekete-fehér szövegből álló felnőtteknek való, és a 200 oldalas színes képes-szöveges gyerekeknek való könyv. Higgyétek el, amit felnőtteknek írnak, abból szinte lehetetetlen megtanulni bármit is, lehet, hogy tele van írva mindenféle okosággal, de túl sok, tömör és monoton. Hülyének foktok nézni, de a gyerekeknek szóló könyvekből sokkal jobban foktok tudni programozni, nem azt mondom, hogy profin, de elég jól -> ehhez a Kódolj! című könyvet ajánlom.

Programozó suli

Itt lehet, hogy sokat tanulsz, de aránytalanul drága (ált.: 1000000Ft fölött), vannak, olyanok, ahol a végén ajánlanak munka lehetőségeket és az egyiket kötelező elfogadnod (ha nem többet kell fizetned), és mindig a fizetésedből vonnak le x%, amíg le nem törleszted az árat. Szóval csak, akkor ajánlom, ha máshogy nem találnál munkát (bár ezt kétlem). Rengeteg munka van vele, miután lejárt a tanítás, rengeteg házi, és tanulni való.

Tesztelés

Ezt úgy értem, hogy magad tapasztalod ki a programozást, bármilyen segítség nélkül. Ha ezt teszed biztos, hogy maradandó lesz, de rengeteg munka van vele. Ehelyett inkább azt tanácsolom, hogy bármelyik másikat használod, amit éppen tanultál, ahoz kísérletezz, mert úgy biztos nem törsz bele, ha valami nem megy, mert átnézed még egyszer, és újra próbálod.

Nekem legjobban a Websuli + Könyv + tesztelés vált be, de ez alany függő. Egy viszont biztos: NE add fel, programozni nehéz (főleg megtanulni), de megéri. Ne feledd képes vagy rá!

 0
Tovább

London - élményekkel töltve

Sziasztok! Gondolkoztatok már azon, hogy külföldre költöztök? Ha igen, akkor, azért lesz ez a poszt kedvező számodra, hátha nyújt egy kis segítséget. Ha nem, akkor pedig kapsz egy kis ízelítőt, ha nem is, arra, hogy kiköltözz, akkor utazáshoz, hogy mit érdemes felfedezned. Remélem, ezzel a kis város leírásokkal tudok segíteni. Akkor kezdjük is:

Minden, amit írok saját tapasztalatom (utazások során), vagy ismerősé (utazás során, vagy kint él).

London 

 A már az örök klasszikusá váló: "Hova költözzünk? Amerika. Túl messze van. London!"  Nem akarlak lelombozni, de nem hasonlít az USÁra, persze van hasonlóság (mert igazából minden város hasonlít egymásra valamiben), de mostanában egyre több a különbség.

Nem igazán javaslom senkinek, csak, ha nagyon jó ajánlat van hozzá (pl.: nagyon jó állás). Több okból kifoólag: nagyon drága -> nagy cikkekben nem mindig (pl.: IPhone van, hogy olcsóbb (de eredeti Apple boltból ugyanannyi)), de a hétköznapi termékek kivétel nélkül drágábbak, és van, hogy nem kevéssel (pl.: 1l CocaCola: MO.: 300ft, London: kb: 700ft (3font)), ezért lehet, hogy többet keresel, de az el is megy. Egyre rosszabbak az élet körülmények: a másik érv, miért költözzünk külföldre (anyagiak mellet), a jobb élet körülmények, hát ez nem igaz. 10 évvel ez előtt igen, jobbak voltak Budapestnél, de mára ez, inkább fordítva jellemző. Veszélyes, ezt nem tudom, hogyan magyarázni. Bár, azt mondják az segít, hogy sok magyar van kint - ez nem tudom, hogy segít-e.

Utazási célpontnak megfelelő, és azt javaslom egyszer menj el oda. Utazásilag közepesen könnyű megközelíteni, ugyanis megannyi reptere van, de vonattal hiába próbálkozol, alternatívának a hajó van -> ezt ne értsd rossz néven, repülni élvezet. Ha ott vagy ezeket a látványosságokat ne hadd ki: London Eye - felejthetetlen élmény; Harry Potter Studio - főleg, ha te is HP fan vagy; Buckhingam palota - szép látvány; parkok - lágy kikapcsolodás; Sherlock Holmes múzeum - neked való rejtélyre lelsz; Shakespeare "színház" - művészeti felüdülés. Szóval, inkább javaslom, hogy egy 1-2 hetes látogatást tégy oda.

Ti már voltatok Londonban?

 0
Tovább

Kihívás elfogadava - 3

Kihívások, amiket soha ne fogadj el (csak, ha elég bátor vagy és vállalod a következményeket)

Nem is firtatnám tovább, kezdjük is hát (és leállok a kényszer rímekkel).

1. Fire Challenge

Ez arról szól, hogy a testedre alkoholt kensz, aztán meggyújtod a tested. Meg ne próbáld, mert, ha szerencsés vagy, akkor erős fájdalom és 1.fokú égési sérülés (vagy 2. fokú, attól függ milyen "erős" a bőröd), de ha szerencsétlen vagy, akár halállal is járhat a "kis challenge day" -> ezt bizonyítja egy amerikai 12 éves lány esete (igaz még nem halt meg, de 99%, hogy meg fog (és most nem, arra gondolok, hogy egyszer mindenki meg fog, hanem a játék miatt):

Viszont van egy kevésbé veszélyes alternatíva (felelőséget nem vállalok):

  1.  Vizezd be a tenyered (és ne töröld le, hogy vizes legyen).
  2. Fogjatok egy öngyújtót, és a kupakjában (tudjátok, ahol ég) van, ilyen kis fekete valami, és azt tegyétek a vizes tenyeretekbe.
  3. Gyújtsátok meg. (Ne feledjétek: forogjon a kamera)
  4. ( Küldjétek el nekünk instán)

challenge  értékelés tipp

2.Só és jég kihívás

Itt azt kell tenned, hogy sót raksz a kezedre, ezután pedig jeget nyomsz rá -> ez égési sérüléshez vezet (ahogy látom az idei trend kihívásai az égési sérüléshez vezetnek). Ezt szintén ne tedd, ehelyett találjatok ki valami hűsölős kihívást (pl.: igyál meg egy pohár limonádét, amiben 15 jégkocka van, és az lesz a kihívás királya aki a legtöbb jégkockával megtudja inni).

challenge  értékelés tipp

3. Banana and Sprite Challenge

Ez annyira nem veszélyes, mint a többi, de ez se a legegészségesebb. Ugyanis a kihívás teljesítőjének meg kell ennie 1 vagy 2 banánt, utána rá kell inni 1 liter Spriteot (azonnal, egybe) -> ez 99,9%-ban hányáshoz vezet, ami eleve nem kellemes, de így még egészségtelen is.

Ehelyett kipróbálhatnád az 1. részben található Marshmallow Challenget.

4. Mosógató kapszula evés

Bele halni nem fognak, de károsodást okozhat

Mondta Zacher.

Ne próbáld ki! A folyékony mosogató kapszulát rengeteg káros anyag van benne lehet, hogy nagymamásan hangzik, de magadnak teszel vele jót, ha ezt most kihagyod.

Ahogy a videóban is látszik, olyan italokat összekeverhetsz, amik hasonlítanak rá, így becsapva követőidet.

5. Pen Challenge

Itt most nem, arra kihívásra gondolok, ahol egy bizonyos féle tollal/filccel kell rajzolnod, hanem amikor egy tollal kell végig vágnod a hátad/kezed -> ez fájdalmas, maradandó károsodást okoz. Ez eszetekbe se jusson, hogy kipróbáljátok, ehelyett rajzoljatok, vagy nézzétek meg a TRY NOT Challengekről szóló posztunkat és teljesítsétek a kihívásokat.

Ezeket a kihívásokat NE próbáljátok ki, de az alternatívákkal szabadon próbálkozzatok.

 0
Tovább

CHATElés magas fokon

Mi az, amit minden ember csinál? Levegőt vesz, eszik, iszik (vagy mégsem?). Nem! CHATEl (és mi van azokkal, akik azt sem tudják mi az, hogy telefon - mondod te) jó, igen nem mind a 7,5 milliárd ember (csak 7,4999999999999999 matematikailag 7,5 milliárd), szóval mindenki akinek a közelében van telefon (és most a ki nyomógombosokra is gondolok).

Most, hogy ezt letisztáztuk kezdjük is el! (Ha végig olvastad, töltsd ki a végén a tesztet.)

Az SMS

Gondolom mindenki, aki olvassa ezt az (értelmesnél értelmesebb) posztot az már használta, de a lényeg csupán annyi, hogy pénzbe kerül, és nem kell hozzá net csak hálózati kapcsolat/térerő (ami kell a Nethez is). Lehet rajta szöveg, kép, videó, hang, matrica, és IPhonon Digital Touch formátumú üzenetet küldeni.

3 csillag a gyorsaságra/megbízhatóság, mert van amikor azonnal elküldi, de van amikor napokba telik elküldeni.

3,5 csillag a funkciók, mert csak az alapfunkciók vannak benne +matrica (+IP-on DT)

Az e-mail

Ahogy az SMS-t szerintem ezt is használtad már. Itt is csak a lényeget említeném, ahhoz, hogy küldjünk rajta szöveget, képet, videót, hangot, vagy dokumentumot az internet elérést jobb, ha chekkoljuk. Vannak különböző méretű mail-ek van kicsi és nagy (1-10Gigáig), valamint óriás(10+Giga).

4,5 csillagot a megízhatóság/gyorsaság, mert 1mp-1óráig terjed az elküldésnek az idő tartalma.

4 csillag a funkciók mennyisége (alap funkciók+ dokumentumok)

Viber, Skype, és társaik

Ez egy, olyan kategória aminek legalább egy tagjával már biztos találkoztál. Ezek mind másak és másak mindegyiknek más-más előnye, és hátránya van. De ami mégis közös bennük az, hogy kell hozzá Net. Szöveg, VideóChate, fotó, videó, hang, link, és matrica küldési lehetőség van (amit lehet privátban és nyíltan is). A képekre lehet írni (illetve van, ahol filtereket is lehet rá rakni). Ja és látod, ha látta az üzenetet akinek kültted (ilyenkor leszel ideges, amikor kérdeztél valami fontosat és tudod, hogy látta, de nem válaszol neked) Itt látható pár, ilyen CHATE szakos app:

4,5 csillag a gyorsaság/megbízhatóság kategória, mert ha jó a Net akkor 1-2mp, de ha nincs net, akkor szívtad.

4 csillagot kapnak a funkciók, mert az alapokon kívül vannak jó funkciók.

Messenger, és a közösségi média CHATE

Ebbe a kategóriába tartoznak a közösségi m. Chatejei (pl.:Insta CHATE, SnapeChate, Messenger). Ha jelen vagy a k.m.ban, akkor itt is jelen vagy. Ennek azaz előnye van, ha pl.: használod a FaceBookot ugyanazzal a jelszóval és felhasználó névvel tudod használni a Messengert, ahol vannak pluszba játékok (ugye másnak is ismerős az érzés, amikor neked van x játék a telefonodon, de a barátodnak 10000000000000x játéka, mert van Messengere és korlátlan mobil Nete, és ő nyúlja le mindig a te telefonod).

 4 csillag a megbízhatóság/gyorsaság, mert nem a legbíztonságosabb, de ellenben gyors.

 4,5 csillag jut a funkciókra, mert az alapokon kivül sok jó funkció van bennük, de még hiányzik belőlük (1-2).

Szuper, hogy ezt most mind elolvastad (gondolom sokkal okosabb lettél), de jöjjön a válasz az eredeti kérdésre neked, melyik való:

Ha nem müködne a quiz itt a link.

Remélem tudtam segíteni :)

 0
Tovább

Kihívás elfogadva - 2

Sziasztok! Itt a Kihívás elfogadva 2. része, ahol kihívásokat tesztelünk és értékelünk. Most a "Try not..." kihívásokon a sor, és kezdhetjük!

1. Try Not Singing Challenge

A szabály egyszerű nem szabad rá énekelni (suttogva sem), dúdolni, és táncolni, nem elég hallgatni a videót is nézni kell. Egyszerűnek hangzik, nem? Igazából eléggé nehéz és, ha egyszer megtörsz, onnan nem tudsz ellenállni a kisértésnek. Ezzel a videóval tesztelheted magad:

2. Try Not Laugh Challenge

Ez egy vicces, de annál nehezebb küldetés, HAJRÁ, ne feledd nem nevethetsz. Itt az első próbatétel:

Ezután írd be a YouTube-ba a kihívás nevét és keress nehezebbet, mert van (csak van benne csúnya beszéd, és nem rakom ki, hogy mutassak valami példamutatót is).

3. Try Not Cry Challenge

Ez tényleg egy nehéz kihívás, csak egy dolgod van nem sírni. Menni fog?

Napi jó tanács, ha van gyereked (0-8 éves korig) ne hadd magára az utcán, mert bárki könnyedén elcsalhatja/rabolhatja őket, aminek már egy idősebb gyerek tud ellenállni.

4. Try Not To See Awaird Challenge

Nem nézhetsz el ez a lényeg, eléggé egyszerű, de nézzük neked megy-e?

5. Try Not Don't Say WOW Challenge

Ennél nincs igazán, egyszerűbb kihívás, de te kiállod, hogy ne mond azt, hogy WOW!

Az értékelés a végére marad:

5 csillag, mert mindegyik egy próbát megér. Vannak köztük könnyebek-nehezebbek. Nem kell hozzá semmi más, csak InterNet kapcsolat az meg van, ha ezt olvasod (vagy nincs ki tudja) és mint mondtam 1-szer megéri kipróbálni mindet.

Neked hányat sikerült teljesíteni? Írd meg kommentbe (nekem 5/3-at).

Ha ezt olvasod, akkor ez is érdekelhet: A legviccesebb kihívások

 0
Tovább

Kihívás elfogadva - 1

Sziasztok! Ez a "sorozat" arról fog szólni, hogy kihívásokat (1 rész - 5 db) tesztelünk, és értékelünk a szerint, hogy mennyire nehéz teljesíteni, illetve ha veszélyes, milyen nem veszélyes alternatívái vannak.

Elsőre arra gondoltam, hogy viccesebb kihívásokat tesztelnénk.

1. Marshmallow Challenge

Ebben az a jó, hogy 3 fajta kihívást is takar, de nem baj.

a, Itt csak, annyi dolgod van, hogy számold hány pillecukor (vagy bármi amiben megegyeztek) fér be a szádba, de figyelj arra, hogy bele ne fulladj. Az nyer akinek a több pillecukor van a szájába.

4,5 csillag, mert nem a legveszélytelenebb, de nagyon vicces tud lenni.

b, Talán egy picit ismertebb neve a Chubby Bunny Challenge, ami nagyon hasonló az előzőhöz, csak annyiban különbözik, hogy minden egyes pillecukor után ki kell mondani, hogy Chubby Bunny. Innentől végig ugyanaz, mint az előző.

c, Ismertebb neve Spagetti Tower Challenge, ami arról szól, hogy spagettiből kell úgy tornyot építeni, hogy csupán csak pillecukrot használhatsz hozzá, ragasztót nem. Elsőre könnyűnek hangzik, de nem az, szóval ne add fel, ha párszor feldől, ha meg már végképp feladnád törd félbe a spagettit, úgy stabilabb. Az nyer, akinek magasabb a tornya. Itt az én végeredményem:

Persze még sokféle képen fellehet építeni, ami sokkal magasabb.

4,5 csillag, mert nem a legegyszerűbb, de ez teszi viccesé.

2. Food or Not Challenge

Ez arról szól, hogy távolról kell megállapítani 2, vagy több dologról, hogy melyik azaz egy dolog amelyik étel. Itt annak megy a pont, aki eltalálja melyik kaja. Egy kicsit otthonosítottabb változata, hogy 2 letakart tányér random választani kell 1-et, és az kap pontot, akinél a kajás tányér van.

4,5 , mert nagyon vicces ellenben egy kicsit drága mulatság.

3. 10 Year Challenge

Ez a kihívás, arról szól, hogy egy mostani, és egy 10 évvel ezelőtti képet egy más mellé raknak. Ez mondjuk inkább meghökkentő, mint vicces. Pár ilyen kép:

5 csillag, mert igazából nincs benne semmi rossz, de megnézhetjük menni változás történt 10 év alatt.

4. Straight Arm Challenge

Ez arról szól, hogy a fejed fölé emelsz egy vízzel teli palackot, és onnan kell a szádba önteni a vizet, ami 99,99%, hogy nem fog menni.

4,5 csillag, mert nagyon vicces tud lenni, de nem valószínű, hogy túl jó érzés amikor rád ömlik egy üveg víz

5. Whisper Challenge

Ennek két verziója van:

a, Egyik ember hangos zenét hallgat fejhallgatóval, amíg a másik mond neki egy szót, amit ki kell találnia. A hallására nem támaszkodhat, így vicces szituációk tudnak születni.

b, Olyan videót kell csinálni, amiben csak suttoghat az illető, és különböző dolgok hangját teszteli közel egy mikrofonhoz. ASMR más néven így ismertebb.

 0
Tovább

Instagramm

Sziasztok! Most egy, olyan appot fogunk értékelni, amit szerintem mindenki ismer (főleg, ha elolvastad a címet), és nem nem a FaceBook-ot.

Következzen az Insta csodálatos világa (vagy mégsem).

Tárhely: 86.7 MB

Kompatibilitás: IOS, Android

Korhatár: 12+

Megnyitás!

Ha megnyitottad készítened kell egy profilt, amihez kell a telefonszámod/e-mail címed, meg kell adnod a korod, neved, és profilneved. Itt elkezdődhet a profil testre szabása betudsz állítani profil képet, bio-t (röviden: leírás/idézet/önpromo), megtudsz adni hivatkozást (1-et), betudod állítani hogy szeretnéd-e, hogy a profilod privát, vagy nyílt legyen, és betudsz állítani üzleti profilt (csak nyílt fióknál). Ez utóbbi arra jó, hogy jobban tudod követni a követőidet (pl. hányan nézték meg a profilod, hány évesek, érdeklődési kör, nem, nemzetiség, stb), és tudsz berakni hivatkozást a posztjaidhoz, storyaidhoz, pénzért bedob másokhoz.

Ennek egyszerűsége:

4 csillag

Posztok

Ha posztot akarsz kirakni az alsó sorban a + gombra kattintva teheted meg. A galériádból is rakhatsz ki képet/videót, de akár ott is fotózhatsz/videózhatsz. Ha tovább mész tudsz rárakni filtereket. Az utolsó lépésekben tudsz írni kép/videó aláírást, tudsz #-eket rárakni, tudsz embereket megjelölni. Megtudod adni a jelenlegi helyzetedet, vagy akár megtudod osztani facen, twitteren, vagy tumblr-en, vagy ha több fiókod van a többin is megtudod osztani.

4.5 csillag

Story

Ha storyt akarsz megosztani a főképernyőn ha jobbra húzva, vagy ha a profil képeden lévő +jelre kattintva tudod megetenni, ez csak 24 óráig lesz fent, a végleges poszttal szemben (letudod törölni, de ami egyszer fent volt a neten azt már nem tudod leszedni). Itt tudsz live-olni, csak szöveget, normál képet, boomerángot, superzoomot, focus képet, visszafelé videót, kéz nélküli videót készíteni, ezekre tudsz mindenféle filtert rakni (de a galériádból is kiválaszthatsz). Tudsz a képekre/videókra írni, rajzolni, matricát rakni (szavazás, kérdezés, idő, hely...). Itt letudod tölteni, kirakni storyba, vagy csak barát storyba, vagy csak 1 emberrel megosztani. Itt tudsz IGTV-t kirakni (csak üzleti profil)

5 csillag, mert nem tudom még mit lehetne rajta javítani.

Egyéb:

  • vannak neked ajánlott posztok
  • megtudod nézni, hogy akiket követsz mit like-oltak, kit követnek
  • széles választék kategóriákban
  • mindenki megtudja azt találni ami az ő érdeklődési köre (pl.: vannak jó receptes oldalak a sütés szerelmeseinek, fanfictionok, és mémek a film/könyv/sorozat őrülteknek, jó inspirációk az alkotás megszálottjainak)

Összesen

4.5 csillag, mert egy olyan appról van szó, ahol mindenki lehet saját maga, új hobbikat, inspirációkat szerezhet, de vannak hibái.

Kövessétek az 1eSéLy instáját, ha tetszett, hogy ne maradj le semmiről.

Nektek van instátok? Mit gondoltok róla?

 0
Tovább

Grammarly

Ettől zeng a YouTube hirdetései: "Nem a helyesírással akarsz foglalkozni, hanem a lényeggel? Grammarly!"

Teszteljük! 

Kompatibilis: IOS, Android, Windows (7 és újabbak)

Lelehet tölteni telefonra, laptopra, asztali gépre, tabletre (és IPod-ra). 

Tárhely: 131,9 MB 

Megjegyzés: Csak angol helyesírás ellenőrző (de az lehet amerikai, brit, ausztrál, vagy kanadai)

Megnyitás. Létre kell hozni egy fiókot (bár nem tudom minek). Utána képekben megjelenik mit is rejt valójában, majd engedélyezni/hozzá kell adni a billentyűzethez. Aztán véglegesen ez a kép fog elénk tárulni mikor megnyitjuk:

Amikor írunk:

Kiad a billentyűzet felett agy kis sávot, amibe szavak vannak, amikor még nem kezdesz el írni, olyan szavak, amiket ajánl, hogy mit írjunk vagy, ha már elkezdtél írni, hogy milyen szavakat kezdhettél el írni, hogy ne kelljen végig írni a szavat.

Ha valami szót írtál el azt automatikusan kijavítja, de ha direkt írtad úgy, akkor ha egyet törölsz kitörli a javítást.

Ha nyelvhelyességi hibát észlel zöld szaggatot vonallal aláhúzza, és ha rákattintasz kiad (1 vagy több) ajánlást, hogy tudnád kijavítani, ilyen pl. I didn't ate nothing, helyett a I didn't eat anything.

(a kép, amin pont nincs semmi amiről írtam)

Értékelés:

Nyelvhelyesség/megbízhatóság: 

 5 csillag, mert nekem még nem javította ki rosszra.

Design:

4, 5 csillag, mert a billentyűzet nézhetne ki egy kicsit jobban, de az emojik elérése könnyebb, mint az eredeti billentyűzeten.

Összesen:

4,5 csillag, mert magyar szemmel nézve lehet, hogy nem a legpraktikusabb, hogy csak angol helyesírást néz, de ettől eltekintve egy teljesen jól működő appról van szó.

Ti mit gondoltok róla?

 2
Tovább

Sétálásért pénzt? Teszteljük!

Sziasztok! Nemrégiben találtam egy alkalmazást (sweatcoin), ami azon az elven működik, hogy lépsz x-et, és kapsz érte x sweetcoins-t (SC), és 20000SC az 1000$, ami kb. 250000Ft.

Kompatibilitás: Android és IOS

Méret: 24M

Tesztelésre fel!

Először is letöltöttem, az egyszerű és gyors volt.

Amikor beléptem az appba kellett létrehozni egy profilt (ezt nem igazán tudom mihez kell). Bedob a "Convert" képernyőre, amin azt tudod nézni hányat léptél, és mennyi SC-d van.

Van egy "track" képernyő, ahol azt tudod megnézni miért, és menny SC-t kaptál.

Van egy "Home" képernyő, ahol az adataidat (pl.: usernév) tudod megváltoztatni, megnézheted te kit, és téged ki követ. Tudsz keresni a felhasználók közt, megnézheted ki mennyit lépett, illetve te.

Van egy "Spend" lap, amin tudsz vásárolni a meglévő SC-dből, ha rámész egy termékre ott megjelennek róla az információk, és hogy hol nem ehető meg. Vannak állandó termékek (IPXmax (20000SC), Airways Holiday (20000SC), 1000$ (20000SC), és bőrőnd (589SC)), és vannak változó termékek (pl.: eBook, kávé, ruhák).

Tapasztalat:

Közepesen gyorsan lehet sok SC-t kapni, de szerintem megéri. Vettem egy csomag teát (mert 20000-re gyűjtök), és megjött, szóval nem átverés.

Tippek:

Legyen a telefonod mindig a zsebedben, vagy ha van kösd össze AppleWatch-hal/okosórával, mert úgy is működik, és valószínűleg többet van az órád a kezeden, mint a telefonod a zsebedben.

A "Spend" lapon menj egy kicsit lejjebb, és minden nap tudsz 3SC-t szerezni 3db 3mp-es videó megnézésével. Ugyan itt, ha rámész egy termékre tudsz valamennyi (változó) kedvezményt szerezni, ugyanúgy, csak itt 1db 30 mp-es videó megnézésével.

Ha rámész a "Convert" lapra ott, ha elkezded 20 mp-ig gyorsan jobbra-balra húzogatni a képernyőt, úgy érzékeli, mintha 2000 lépést tettél volna.

Pontok:

Megbízhatóság: 

4, 5 csillag, mert nem mindig érzékeli a lépéseket.

Termékek:

4, 5 csillag, mert jók a termékek, csak néha becsúszik 1-2 rossz.

Design:

5 csillag, mert tényleg nagyon szép a Design.

Összesen:

4,5 csillag, mert összességében jó, csak van benne pár kijavítandó dolog.

Ti mit gondoltok a SweetCoin-ról? Ti gyűjtitek a lépéseket?

 0
Tovább

Amazon vs. eBay vs. Wish

Itt az ideje az Amazon, eBay, és Wish összehasonlításának.

Ha még nem láttad itt vannak részletesebben: Amazon, eBay, Wish.

Itt egy összefoglaló táblázat:

*kimaradt belőle:

  • Garancia:      Amazon: Van, termék árától függően hosszú.
  •                        eBay: Nincs
  •                        Wish: 30 napig ingyenes pénz visszafizetés (akkor is, ha nem                                   tetszik)

Hol éri meg legjobban vásárolni:

    Amazon, ha neked a megbízhatóság, vagy a gyorsaság, esetleg, hogy legyen garancia a fontos. De a termék ár/érték arányát is figyelembe veszed, és szeretsz sok dologból válogatni.

    eBay, ha neked az ár az első, és nem baj, ha esetleg nem jön meg, vagy nagyon sokat kell várni a termékre, amit kifizettél, de szeretsz sok dologból válogatni, és nem baj, ha becsúszik pár "fake" termék.

   Wish, ha neked nem utolsó a megbízhatóság, és hogy kifogd az évszázad akcióját, nem zavar, hogy csak 30 napig küldheted vissza terméked (akár ha nem tetszik), és szeretsz a bőségben zavarában élni, de nem zavar, ha néha napján beúszik egy-egy nem azt kapom, amit vettem.

Remélem tudtam segíteni :)

Van ötleted mit teszteljünk írd meg a egy.esely@freemail.hu-ra, vagy Instagrammon, de komentbe is várjuk az ötleteket.

 1
Tovább

Wish

Sziasztok! Itt az ideje a Wish értékelésének.

Ha még nem láttad:

 

Kezdjük is el:

Termékek:

Előny: Széles választék, könnyű megkeresni amit szeretnél. Átlag árnál kicsit kevesebb, de szinte mindig mindenre van 50-95%-ig akció -> szóval mondható alacsony árnak. Magyarul is eligazodsz.

Hátrány: Itt is jelen vannak "fake" termékek (de nem sűrűn, főként elektronikai cikkekben).

Ez 4,5 csillagot ér a "fake" termékek miatt.

Vásárlás menete:

Előny: Könnyen, egyszerűen lerendezhető. Adatokat csak első fizetésnél kell megadni (kivéve, ha valami változik (pl.: szállítási cím)).

Hátrány: Csak fiókkal lehet vásárolni, illetve termékeket nézegetni is. Csak kártyával előre lehet fizetni. Van szállítási díj, ami úgy alakul, hogy minél olcsóbb a termék, annál kevesebb (nekem 7190ft-nál volt 1968ft).

3,5 csillag, mert egyszeri vásárlásra nem valószínű, hogy szeretnél egy profilt, vagy nem biztos, hogy előre szeretnél fizetni.

Szállítás/Átvétel:

Előny: Egyszerű átvétel, viszonylag gyors kiszállítás (nekem első alkalommal 15 nap, második alkalommal 10 nap volt).

Hátrány:  Velem még nem volt, de hallottam és láttam videókat, hogy teljesen másképp néz ki (pl.: más színű, más szabású), mint a képen.

4 csillag, mert nem hiszem, hogy örülnék, ha mást kapnék, mint rendeltem (kivéve, ha jobb).

Utólag:

Előny: Ha nem tetszik/mást kaptál ingyenesen vissza lehet küldeni, és vissza kapod az árát (szállítási díj, és ÁFA nélkül).

Hátrány: 30 nap után nem tudsz, mit tenni addig szól a garancia. Csak az eredeti csomagolásban lehet visszaküldeni (tipp: ne dobd ki a csomagolást 30 napig).

 4,5 csillag, a csomagolás, és 30 napig tartó garancia (ez drágább termékekre vonatkozik (pl.: számítógép alkatrész)) miatt.

Összesítve:

4 csillag, a fő rossz dolgok miatt, a "fake" termékek, és nem azt kapok, amit rendeltem. Összesítve elég jó ár/érték arány van, nagyjából megbízható, és hibák mindenkivel megesnek, nem lehet minden tökéletes.

A kedvenc dolgom Wishről (amit rendeltem):


Pár nem azt kaptam, amit rendeltem kép (velem még nem volt):

Nektek mi a tapasztalotok a Wish-el? Ti mit gondoltok róla?

 2
Tovább

eBay

Sziasztok! Itt az ideje az eBay értékelésének.

Ha még nem láttad az Amazon értékelését itt megteheted!

eBaywebshopértékelés

kezdjünk is neki:

Kínálat:

Előny: Széles kínálat, nagyon alacsony ár (pl.: apple töltő 5000ft helyett csak 560ft). Sok szűrő, egyszerű keresés.

Hátrány: Sokszor van hamis termék (pl.: SD kártya; töltőkábel). Kell hozzá tudni angolul, németül, franciául, spanyolul, vagy kínaiul.

eBaywebshopértékelésEz csak 4 csillagot ér (főként a hamis termékek miatt)

Vásárlás menete:

Hátrány: Csak fiókkal lehet megtenni, muszáj előre fizetni.

Előny: Mivel a fiók regisztráláskor meg kell adni minden adatot nem szükséges még egyszer.

eBaywebshopértékelés Ez 4 és fél csillag

Kiszállítás/Átvétel:

Előny: Mivel előre kell fizetni nem kell a fizetéssel fáradozni.

Hátrány: Hosszú várakozás (ez akkor a legjobb ha kapsz egy kínai másolatot, ami nem működik vagy mást kapsz), vagy mégsem jön (ez pedig akkor fogod szeretni, ha egy drága terméket rendeltél).

eBaywebshopértékelésEz csupán 2,5 csillagot ér

Utólag:

Előny: Vannak termékek amiket, ha kifogsz tényleg jól jársz.

Hátrány: Ha kifogsz egy rossz terméket/másolatot az nem működik, nincs garancia.

eBaywebshopértékelésEz 3 csillagot ér

Összesítve:

eBaywebshopértékelés3 csillag, mert megbízhatatlan, és igazából nem tudod, hogy mit kapsz (azt amit rendeltél, vagy valami másolatot ami nem működik (garancia mentesen))

 Nektek mi a véleményetek az eBay-ről?

Remélem tudtam segíteni, és ha tetszett ne felejts el benézni máskor is :)

 0
Tovább

Amazon

Sziasztok! Először 3 webáruházat (Amazon, EBay, Wish) fogunk kipróbálni, leértékelni, és összehasonlítani (cél: hol éri meg leginkább vásárolni).

Kezdjünk is neki:

Kínálat:

Előny: Széles kínálat, könnyű megkeresni amit szeretnél. Gyakori akció, sűrűn magyar ár alatt. Hasznos és sok fajta szűrő.

Hátrány: Mindenképp kell tudni hozzá angolul, németül, portugálul, spanyolul, vagy kínaiul (+1 előny nem csak 1 nyelvvel tudsz eligazodni).

Ez 4 és fél csillagot ér

Vásárlás menete:

Előny: Nincs túl bonyolítva, csak azok az adatok kellenek, amik tényleg kellenek egy online vásárláskor. Kilehet választani melyik napon érkezzen a csomag.

Hátrány: Ami az előbb is. Utólag nem lehet bankkártyával fizetni (már akinek).

Szintén 4 és fél csillag

Kiszállítás/Átvétel:

Előny: Elég gyors kiszállítás (2 hét), egyszerű átvétel.

Hátrány: Szerintem nincs.

Ez 5 csillag

Utólag:

Előny: Amiket én rendeltem azok között nincs hibás.

Hátrány: Csak az 5000ft fölötti termékeket lehet visszaküldeni gyártási hibával (50000ft fölött van garancia).

Ez 4 és fél csillag

Összesítve: 

4 és fél csillag, ami kifejezetten jó értéknek számít

Remélem tudtam segíteni/tetszett. Írjátok meg kommentbe nektek mi a véleményetek az Amazonról.

 0
Tovább

BeMuTaTkOzÁs

Sziasztok! Itt az 1 eSéLy, és itt a bemutatkozás (1. poszt :) ).

Mi lesz itt?

Különböző dolgokat fogunk kipróbálni, utána leértékelni, pontozni -> A kipróbált dologhoz kapcsolódó kategóriákban lesz 5 csillag/pont, és ebből fog x csillagot/pontot érni. Két kapcsolódó dolgot össze is hasonlítunk (pl.: melyik éri meg jobban). <- Reméljük ezzel nektek is segítünk :)

Van ötleted mit értékeljünk, hasonlítsuk össze, vagy szeretnéd, hogy a te termékedet értékeljük. <- Írd meg nekünk a egy.esely@freemail.hu-ra.

Milyen formátumban?

Szövegesen, és általában videóval (azoknak akik szívesebben néznek videót, mint olvasnak).

Kiknek?

Mindenkinek,  főként azoknak, akik nem a saját bőrükön akarnak kockáztatni, akiknek nehezükre esik dönteni, akik szeretnének kipróbálni új dolgokat, és mindenki másnak (reméljük mindenki megtalálja a hozzá illő/neki tetsző dolgot).

Reméljük tetszeni fog, és ha van kérdésetek azt írjátok meg kommentbe.

 0
Tovább